Első osztály
2010. szeptember 1.
Iskolai kirándulás - Börzsöny, Nagyírtáspuszta és környéke
Reggel érkezés az iskolába: 8.00-ig.
Az osztályok "pénztáros" szülői Mincsik Istvánnak adják át az osztálylétszám x 800.- Ft--ot, hogy érkezéskor ki tudjuk fizetni a buszokat!
8-tól az 1-2., 3-4., 5-6., 7-8., 9-10., 11-12. osztály elfoglalja helyét a hat busz egyikében és elindul.
Az egyes osztályok különböző túraútvonalokon kirándulnak az osztálytanítójuk, vagy kísérőjük és szaktanárok vezetésével és felügyeletével.
Beiratkozás - iskola - új tanulók esetében
„Gyógyító erejű csak az, ha az emberek lelkében az egész közösség tükröződik, és a közösségben az egyes emberek lelkének ereje él.”
Kedves Szülők!
Örömünkre szolgál tájékoztatni Benneteket, hogy
A beiratkozásra az alábbi időpontokban kerül sor:
2010. június 25. (péntek) 8 órától 18 óráig az új beiratkozók (1. és 9. osztály, valamint a más osztályba újonnan érkező) tanulói részére
Letölthető beszámolók és költségvetés-tervezet
sziasztok!
A Közgyűlési meghívóban is jelzett és mellékletként megküldött anyagot küldöm most e-mailen, még a mai napon azzal a megjegyzéssel, hogy "a közgyűlésre előterjesztett" jelentés és beszámoló, illetve költségvetés!
Köszönjük a vezetőség és Szarka Ildikó munkáját ezzel. Igy fel lehet készülni és van miről tárgyalni, érdemben.
Vezérfonalak az iskolaérettség megállapításához
Szerkesztette: Martyn Rawson
Magyar nyelvre fordította: Türkössy Szilárd
a Gödöllői Waldorf Iskola tanára
A magyar fordítást szakmai szempontból ellenőrizte:
Patakyné Forgács Erzsébet
fejlesztő pedagógus, Extra lesson tanár
Kiadta a
Steiner Waldorf Schools Fellowship
a Goetheanum Pedagógiai Szekciójának nevében
2002. február
Kidbrooke Park, Forest Row, Sussex. RH 18 5JA. Tel.: 01342 825005 Fax: 01342 826004
Bejegyzett adományszám: 295104
Mi a célja a waldorf-pedagógiának?
Pedagógiai célok a Waldorf-iskolában
Szabadságra nevelés
A Waldorf-iskola a ma fiataljait úgy neveli és tanítja, hogy a társadalom más tagjaival együtt szabad közösséget legyenek képesek alkotni, megfelelve a kor kérdéseinek, kihívásainak. A fiatalokat szabadságra és önálló felelősségtudatra „iskolázza”, vagyis olyan individuumokat kívánunk nevelni, akik szabadságukkal felelősen képesek bánni, akik szociálisan érzékenyek.
TÁJÉKOZTATÓ A GÖDÖLLŐI WALDORF KÖZÖSSÉG ÉS INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSÉRŐL
I. Általános ismertetés
Gödöllőn 1989-ben kezdte el működését az első Waldorf intézmény, óvoda formájában. Ahogy nőttek a gyerekek, úgy lépett egyre „magasabb osztályba” az iskolai szervezet is: 1990-ben indult az első általános iskolai osztály, 1999-ben pedig a gimnázium is megkapta a működési engedélyt.
Az óvoda hivatalos neve Gödöllői Szabad Waldorf Óvoda , az iskoláé Gödöllői Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
