Planicska - Altdorfer Eszter

A 4. osztály tanítója

Zeneház: alsós zenekuckó

2008. óta tanítok az iskolában, az 1. osztályt vettem szárnyaim alá akkor. Ám szoros kapcsolatom e színes világgal sokkal korábban kezdődött:
1990-ben azon szerencsés gyerekek egyike voltam, akik beléphettek a Gödöllői Waldorf Óvoda kapuján. Aztán egy évvel később az induló iskoláén, s felnőttünk együtt - az iskola és mi, tanulók.

Az érettségi után a solymári Waldorf-tanárképzés nappali tagozatos hallgatója lettem, ahol osztálytanítói és dráma szakos tanári diplomát szereztem. Eközben szép lassan elhittem, hogy belőlem is lehet Waldorf-tanár.

Végül voltam bátor jelentkezni egykori iskolámba, hogy mindjárt egy osztály élére álljak. Két csillag vezérelt, melyeket követnem kellett:

Az egyik a csillapíthatatlan tenni akarás: a világért, a felnövekvő gyermekekért és mindezt őrajtuk keresztül (ahogy az már csak egy fiatal felnőttnél, mondhatni, életkori sajátosság).

A másik pedig, hogy iskolánk építéséhez helyzetemnél fogva különleges tapasztalattal járuljak hozzá.

E „nagy szavakat” jelenleg a 4. osztályban váltom tettekre, s a 3. és 1. osztályos zeneórákon, valamint ez évtől az alsó tagozat zenekuckós csoportjaiban.

Szeretek a gyerekzsivajban lenni az osztályban, szeretem látni tanítványaim arcán, amikor egyszer csak megértik azt, amit magyaráztam. És szeretek erre visszaemlékezni otthon, a csöndben, egy tea mellett.

Planicska-Altdorfer Eszter

Powered by Drupal - Modified by Danger4k