Euritmia

látható ének – látható beszéd

Gondolatok, felfedezések, találmányok soha nem jelennek meg izoláltan, egymástól függetlenül az emberiség történetében. Az idő szellemisége időről-időre életre hív valamit, mely különböző megjelenési formákban lép elénk.

Az euritmiát 1912-től kezdve fejlesztették ki Rudolf Steiner jövőbe vezető útmutatásai alapján. Egy olyan időszakban, amelyben Bess Mensendieck, a Duncan testvérek, Mary Wigman, Rudolf Bode és Emile Dalcroze a mozgás új formáit kutatták.

Azok a mozgások, melyek a természeti és kozmikus folyamatokból leolvashatók, az euritmián keresztül átalakulnak és újjászületnek!

Nem megélése ill. utánzása a természeti-, művészi- és bolygótörténéseknek, hanem egy teremtő folyamat, mely a beszéd és zene szellemi törvényszerűségeiből fakad olyan módon, ahogy mindez az emberi testben (ill. testen) megtalálható.

A színpadi művészet mellett az első waldorfiskola megalapításakor (1919-ben) megjelent a pedagógiai euritmia. A Magyarországon is egyre népszerűbb waldorf óvodákban, iskolákban végigkíséri és segíti az euritmia a gyermekek fejlődését óvodás kortól a 12. osztályig. Az emberi szervezet mozgásából keletkezik a gyógyeuritmia, amely terápiás euritmiai mozgásgyakorlatokon keresztül reaktivizálja és rendezi az emberben működő életerőket.

Powered by Drupal - Modified by Danger4k