Zenekarok a Zeneházban

A Zeneház tanárai nevében szeretettel köszöntünk mindenkit!

Kisebb változtatásokkal folytatjuk idén a munkát. E változások oka elsősorban, de nem kizárólagosan, pénzügyi: a tavalyi évben 400 ezer forintos deficittel zártunk. E hiány abból adódott, hogy az egyéni hangszeres órák olcsóbbak annál, mint amennyibe (adóval, tb-vel, egyéb költségekkel súlyosbítva) kerülnek. Az iskola szakmai és pénzügyi rendszerét annak idején arra alapoztuk, hogy a csoportos (Zenekuckó) órák egyenlítsék ki ezt a hiányt. Tavaly, tavaly előtt azonban a csoportos órák látogatását nem tettük kötelezővé. Ennek az is oka volt, hogy úgy éreztük, ez a fajta óratípus még nincs kitalálva. Be kellett látnunk, hogy nem tudtuk a szükséges szolfézs-zeneelméleti ismeretek átadását a nagyobb gyerekek számára vonzóvá tenni. Ezen felismerésből kiindulva, újfajta megközelítést gondoltunk ki.

Szempontjaink a következők
voltak: 1. Minden gyermek, aki valamely hangszeren szeretne tanulni, olyan órákra vágyik, melyeken választott hangszerét használhatja. 2. Az órákon darabokat szeretne tanulni részben a maga örömére, részben azért, mert azt eljátszhatja mások örömére. 3. Ebben a korban, és sok esetben később is, fontosabbnak látszik a szükséges elméleti tudás szoros összekötése a zenei gyakorlattal, azaz a zenéléssel. 4. Kicsik és nagyobbak szeretünk zenekarokban együtt zenélni másokkal. Ezen megfontolásokból kiindulva a 2009/10-es tanévben Hangműhely címszó alatt különböző tematikájú zenekari (egyben zeneelméleti) kurzusokat hirdetünk, melyek kötelezően választhatók a növendékek számára. Íme az étlap:

1. Tánczenei kurzus: samba, rumba, cha-cha, bossa-nova, tangó, keringő stb – Zongora, bőgő/basszusgitár, fúvósok, ütősök jelentkezését várjuk. 5. osztálytól ajánlott Semerath Oszkár vezetésével

2. Reneszánsz zenekar-péntek 16-16.45 - furulya, hegedű, cselló, gitár és ütős hangszereken játszók számára 5. osztálytól ajánlott Nagy Eszter és Kánya Andrea vezetésével

3. Ír és magyar népzene kedd 15-15.45 - furulya, fuvola, hegedű, cselló, bőgő, gitár, zongora, basszusgitár és ütős hangszereken 5. osztálytól ajánlott Fodor Miklós vezetésével

4. Komolyzene fuvolákra, zongorára és ütősökre – 5. osztálytól ajánlott Varga Zsófia vezetésével.

5. Blues-jazz-funky-rock improvizációs műhely – gitár, basszusgitár, bőgő, zongora és ütős hangszereken 8. osztálytól ajánlott Szabó Illés és Klimász Tamás vezetésével.

6. Dzsungel könyve kurzus – Dés-Kipling-Geszti népszerű művének egyes dalai – péntek15.15-16.h-elsősorban kiskórusról volna szó, de a jelentkező növendékek hangszereire is számítunk. 5. osztálytól ajánlott Nagy Eszter vezetésével.

Akkor tudjuk útjukra indítani az egyes csoportokat, ha legalább 5 növendék jelentkezik. Ha valahová túljelentkeznek a növendékek, osztódhat a csoport kezdő, haladó alapon. Félévkor lehet váltani. Egy növendék, ha bírja energiával 2 csoportba is jelentkezhet. Továbbá – és ez jelentős újdonság! – ezek a kurzusok nyitottak olyan növendékek számára is, akik más zeneiskolába járnak. Egy 45 perces Hangműhely óra (zenekar+zeneelmélet) 700 forintba kerül, s mivel ebben a tanévben 32 két tanítási hetünk lesz, éves tandíja ennek az óratípusnak 22400ft.

Amint látható a Hangműhely (zenekar+zeneelmélet) órákra 5-től lehet jelentkezni, alsó tagozatosoknak továbbra is a játékosabb hangulatú, ámde szintén kötelező Zenekuckó órákat tartogatjuk Jelinek Eszter vezetésével.

Újdonság továbbá, hogy elegendő jelentkező esetében két-három új tanszak is elindulhat. Idéntől van először lehetőség bőgő illetve basszusgitár órákra jelentkezni, mely órákon a tágan értett jazz lesz a fő csapásirány. Klimász Tamás várja szeretettel az érdeklődőket. Szintén új kezdeményezés új kollégával a régen várt ütős tanszak beindulása, melynek tanára a jeles Talamba együttes egyik tagja: V. Nagy Tamás. Szeretnénk erősíteni a magyar népzenei irányt is: népi éneket Jelinek Esztertől, pásztorfurulyát és népi (három húros) brácsát Fodor Miklóstól lehet majd tanulni.

Végezetül, engedjék meg, hogy felsoroljam a Zeneház tanárait, elsősorban említve adminisztrátorunkat, akinek lelkiismeretes precizitása nélkül nem működhetnénk. Bármilyen tisztázandó kérdésben szívesen állunk rendelkezésre.

Harangi Rita beiratkozás, szerződéskötés, tandíjfizetés 06 (20) 399-8131
Fodor Miklós fuvola, népi brácsa és furulya 06 (30) 243-8474
Jelinek Eszter alsós zenekuckó, népi ének 06 (30) 517-7904
Kánya Andrea hegedű 06(30) 231-2760
Klimász Tamás bőgő, basszusgitár 06 (20) 466-6263
Nagy Eszter cselló, általános Zeneházi kérdések 06 (20) 945-3346
Semerath Oszkár zongora 06 (28) 418-328
Szabó Illés akusztikus és elektromos gitár 06(20) 375-0606
Varga Zsófia fuvola 06 (20) 466-4642
V. Nagy Tamás ütős hangszerek 06 (70) 387-1500

Óramegbeszélés szeptember 8-án 17 órától lesz valamelyik földszinti teremben.

Tisztelettel: a Zeneház vezetői – Nagy Eszter és Fodor Miklós

Powered by Drupal - Modified by Danger4k