„Gyógyító erejű csak az, ha az emberek lelkében az egész közösség tükröződik, és a közösségben az egyes emberek lelkének ereje él.”
Kedves Szülők!
Örömünkre szolgál tájékoztatni Benneteket, hogy újra elérkezett a beiratkozás ideje!
Minden olyan gyermeket be kell íratni, aki 2010. szeptembertől a Gödöllői Waldorf-pedagógiai Egyesület által fenntartott iskolába, illetve óvodába fog járni.
A beiratkozásra az alábbi időpontokban kerül sor az óvodások részére:
2010. június 18. (péntek) 8 órától 18 óráig
A beiratkozás helyszíne:
Gödöllői Waldorf Általános Iskola – 2100 Gödöllő, Tessedik Sámuel út 4.
Az adategyeztetéshez az alábbi dokumentumokra van szükség:
- Szülői támogatás befizetéséről szóló igazolás (utolsó 3 hónap befizetéséről)
- Bármilyen adatváltozásra került sor, akkor az erről szóló dokumentum, okirat bemutatása (pld. lakcímváltozás, okirat csere, névváltozás, stb.)
- Kedvezményes étkezés igénybevételéhez kérjük, újra megkérni a Magyar Államkincstártól (MÁK) a Határozatot a családi pótlék folyósításáról, tartós betegségről, tekintettel arra, hogy a kiadott igazolások egy évig érvényesek.
- Igazolás rendszeres gyermekvédelmi támogatás folyósításáról (akit érint)
- Nem magyar (külföldi vagy kettős) állampolgárság esetén a szülők személyi igazolványa, útlevél, tartózkodási engedélye stb. (másolat, ha még nem lett leadva)
- Magyarországon folytatott munkaviszonyról szóló igazolás – munkáltatói igazolás, vagy bármely Magyarországon folyósított jövedelem igazolása – ezt minden évben tanévkezdéskor kérjük leadni)
Azok a családok, amelyeknek új beiratkozó és előző években idejáró gyermeke is van, kérjük, hogy az ÚJ BEIRATKOZÓK időpontjában 2010. június 25-én (pénteken) jöjjenek.
A beiratkozás feltétele a vállalt támogatás kiegyenlítése.
Ezúton kérünk Benneteket, hogy az esetlegesen fenálló hátralék kiegyenlítését banki átutalással vagy postai csekkel teljesítsétek és az erről szóló igazolást (banki kivonat, csekk) hozzátok magatokkal a beiratkozáshoz.
Gödöllő, 2010. május
Horváthné Gfellner Csilla sk.
óvodavezető
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Beiratkozási értesítés-óvoda.doc | 31 KB |
