Price Beatrix

angol nyelvtanár

Price Beatrix vagyok, s bár egész életemben angoltanár szerettem volna lenni, először az utam más nyelvek felé vitt.

Gyermekkoromban szüleim barátain keresztül a horvát nyelvvel ismerkedtem, majd magyar-orosz szakos hallgatóként a Janus Pannonius Tudományegyetemen finnül is tanultam. Főiskolás éveim alatt és után hónapokat töltöttem Oroszországban, majd éltem Finnországban is. Angliában három évig tanultam egy antropozófus főiskolán, itt szereztem Waldorf-tanári oklevelet, valamint egy egyéves angol szakot is elvégeztem. Hazatérve a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában angolt tanítottam, majd következtek a családnak szentelt évek.

Férjem Angliából költözött Magyarországra, ő maga is Waldorf-diák volt, szülei Waldorf-tanárok, sőt már a nagymamája is Waldorf-iskolába járt Londonban a két világháború között. Ezek után nem volt kétséges, hogy olyan helyen telepedünk le, ahol van Waldorf-iskola. Gyermekeink negyedik generációs „Waldorf-gyerekek”, mind a négyen a Gödöllői Waldorf iskola tanulói.

Harmadik gyermekem születése után vállaltam először angoltanítást ebben az iskolában, akkor a gimnazistákat tanítottam. Majd elkezdtem az ELTÉ-n az angol szakot (hogy legyen magyarországi diplomám is angolból). Negyedik gyermekem születése után, amikor visszamentem tanítani, az alsó tagozaton vállaltam három osztályt, őket viszem most a középtagozaton .

Egyetemi szakdolgozatom az „Évfolyam kiemelkedő szakdolgozata” kitüntetést kapta, azóta több konferencián és különböző tanártréningeken adok elő, a Waldorf iskolában használatos idegennyelv-oktatás gyakorlatából merítkezve.

Munkámban igyekszem mindig autentikus irodalmat felhasználni, a gyerekeket az eredeti angolszász kultúrában megmeríteni. Számomra nagyon fontos ebben az oktatásban, hogy nem csak tananyagot tanítok, hanem kultúrát közvetítek és embert nevelek.

Az iskola falain túl is tevékenykedem; jelenleg az Angoltanárok Nemzetközi Szövetségének vezetőségi tagja vagyok, hazai és nemzetközi programok segítője, szervezője.

Fordítani nem szeretek, tolmácsolni gyűlölök, egyetlen szenvedélyem az idegen nyelvekkel kapcsolatban a tanítás. Kísérletező típus vagyok, mindig a legjobb szándékkal.

Nagyon szeretek utazni, más ország embereit megismerni. 25 országban jártam már, és hacsak tehetem, meglátogatok egy-egy Waldorf-iskolát.

Price Bea

Powered by Drupal - Modified by Danger4k