Pedagógiai célok a Waldorf-iskolában
Szabadságra nevelés
A Waldorf-iskola a ma fiataljait úgy neveli és tanítja, hogy a társadalom más tagjaival együtt szabad közösséget legyenek képesek alkotni, megfelelve a kor kérdéseinek, kihívásainak. A fiatalokat szabadságra és önálló felelősségtudatra „iskolázza”, vagyis olyan individuumokat kívánunk nevelni, akik szabadságukkal felelősen képesek bánni, akik szociálisan érzékenyek.
Pedagógiánk ezért fontosnak tartja, hogy a gyermekekben alapvetően meglévő, a környezetük és a világ iránti nyitottságot ápolja, illetve megőrizze. A Waldorf-iskola az oktatásban és a nevelésben szabad, művészi folyamatot alkotó együttműködést lát az egyes emberek és ezáltal a társadalom fejlődése érdekében.
A lelki egyensúly megteremtése, megőrzése
Világunk sok szempontból átmeneti kornak tekinthető, amelyben a családokra sokszor nagy teher nehezedik. Helyüket jól megálló, a konfliktusokat jól tűrő, nagy teljesítményekre képes felnőtteket szeretnénk nevelni, ehhez azonban fontosnak tartjuk a kiegyensúlyozott, derűs fantázia gazdag belső megóvását illetve megteremtését, melynek eszköze elsősorban a művészeti tevékenység és az egyes gyermekek fejlődésének megfelelő tempójú oktatás.
Az a célunk, hogy kreatív, a problémákra érzékeny és azokat jól megoldani képes fiatalok kerüljenek ki iskolánkból.
A személyiség kibontakoztatása
Minden gyermek személyiségében rejtélyként áll előttünk, amikor iskolánkba lép, és feladatunk, hogy az évek folyamán egyre közelebb kerüljünk a megfejtéséhez. Belső erőit, képességeit egyéni módon lehet kibontakoztatni, felszabadítani, ezt a célt segíti az iskolai osztályok alacsonyabb létszáma is. Ha még ez is kevésnek bizonyul egyes gyermekek esetén, iskolánk a foglalkoztatott fejlesztő pedagógus és gyermekpszichológus segítségét veszi igénybe a minél jobb eredmény elérése érdekében. Az iskolánkban tanított tantárgyakat nem pusztán elsajátítandó ismeretanyagnak tartjuk, hanem eszköznek arra, hogy ezek a folyamatok egészséges irányba alakulhassanak.
A tanterv a Waldorf-iskolákban nem recept, hanem organikus rendszer, amely a Waldorf-pedagógia emberképét és a gyermek fejlődését tükrözi.
Az érzelmi intelligencia fejlesztése
Ha iskolázásról beszélünk, általában az a beszélgetés témája, milyen iskolába járjon a gyermek? Mit tanuljon meg minél hamarabb és minél alaposabban? Kezelje bravúrosan a számítógépet? Beszéljen 2-3 idegen nyelvet? Tudjon lovagolni, teniszezni, netán karatézni, jógázni? Tanuljon valami egészen különleges dolgot, mert azzal biztosan jut valamire az életben?
Ritkábban merül fel az a kérdés, miért kell egyáltalán iskolába járni? Ennek a kérdésnek a vizsgálatához először meg kell figyelni azt, akiről szó van: a gyermeket. Ha megfigyeljük a kisgyermekek fejlődését 3. életévükig, az tapasztaljuk, hogy hatalmas intelligenciával jönnek erre a világra. A gyermekek igen hamar megtanulnak beszélni, azaz elsajátítanak egy nyelvet, anélkül, hogy gondolkodni tudnának. Aki idegen nyelvet tanult, biztosan tapasztalta már, hogy ez nem könnyű feladat, sok gyakorlást, mechanikus tanulást kíván és anyanyelvi szinten megtanulni beszélni – ez kevés kivételtől eltekintve csak a csecsemők és kisgyermekek sajátja.
A gyermekek intelligenciája még nem merül ki a nyelvi intelligenciában, hiszen az egész őt körülvevő világot megtanulja: felismer személyeket, helyeket, azaz emlékszik, egyre bonyolultabb játékokkal játszik, azaz ügyesedik és ahogy a mozgása fejlődik, egyre pontosabb elképzelései lesznek a térről is. Mindez alátámasztja azt a modellt, amit az intelligenciastruktúra kutatói használnak és amely 120 féle egymástól elkülöníthető intelligenciateljesítményt tartalmaz.
Ezek alapján azt is mondhatjuk: ha egy gyermek ilyen széles lehetőségeket hordoz magában, akkor azért járjon iskolába, hogy minél több irányba kibontakozhasson, s hogy ebben a folyamatban megtalálja azokat a területeket, irányokat, melyek az ő individuális fejlődésének, egyéniségének leginkább megfelelnek.
A Waldorf-pedagógia emberképében az ismeretszerzés tekintetében fontos szerepet kap az „akarat-érzés-gondolat” hármassága.
Ez érvényesül például az ember fejlődésében megfigyelhető nagy hétéves periódusokban is.
A kisgyermekre elsősorban az akarat jellemző, ami pl. abban nyilvánul meg erőteljesen, hogy a gyermek mindent le akar utánozni, amit a környezetében tapasztal. A következő fejlődési szakaszban az utánzás szerepe csökken és az érzés uralma lesz jellemző, és csak a harmadik szakaszban, 14 éves kor után jellemző az absztrakt gondoskodás, a „kristályos intelligencia”. Ezt a „kristályosodási” folyamatot azonban elő kell készíteni úgy, hogy figyelembe vesszük ezt az organikus fejlődést.
Ezért az alsó iskolaévekben elsősorban az érzelmi intelligenciát fejlesztjük, tehát az agykéreg alatti emocionális tevékenységet aktiváljuk, miközben a tanítás során konkrét ismeretek nyújtásával kialakítjuk a gyermek tudatában azokat a „kristályszemcséket”, amik köré a középiskolai évek során kikristályosodhat az absztrakt gondolkodás, az önálló ítéletalkotás képessége.
