Augusztus 5-11. között iskolánkban megélénkült az élet. Aki etájt az iskola felé vette útját, elmélyült munkának vagy jó hangulatú beszélgetéseknek, zenéléseknek, jókedvű falatozásoknak lehetett fül- és szemtanúja (résztvevője). A hét eseményei egy téma és egy svájci hölgy személye köré csoportosultak.
A „waldorfos” hangszeres tanárok továbbképzését Felicia Birkenmeier – a Basel-i Szabad Waldorf Iskola hegedűtanárnője – vezette. Győr, Nyíregyháza, Szeged, Kispest, Rákosmente, Pilisszentlászló, Nemesvámos, Gödöllő waldorf iskoláinak tanárai jelentek meg - az általuk nagyon barátságosnak és kellemesnek mondott - iskolánkban. (Milyen más egy teljes héten keresztül, éjjel-nappal folyamatosan jelen lenni az épületben! Még soha nem voltam ennyire otthon benne, mint most…)
E továbbképzés igényét tavasszal mondtuk ki a miskolci IAO-n. Akkor az ország mintegy húsz waldorf énektanára arról beszélgetett, vitatkozott, hogy hogyan lehet elindulni „waldorfos” úton zeneiskola-alapítás ügyben. Úgy tűnt, minden waldorf-iskola érintett ebben, mindenhol van igény alternatív lehetőségekre a zenetanulásban. Így elindult a kurzus szervezése, s nagy örömünkre a meghívást egy olyan ember fogadta el, aki maga is közreműködött egy ilyen iskola létrehozásában és működésében. (25 év tapasztalatai!)
A képzés célja a hangszeres-képzési pedagógiára vonatkozó problémákban való elmélyülés volt. Antropozófia, módszertan, gyakorlatok, mesék és varázslatok között éltünk.
Reggelenként euritmia-foglalkozással kezdtünk. Horváth Györgyi ébresztő feladatai nemcsak felélénkítettek bennünket, de egész napra jókedvet, koncentráltságot biztosítottak. Minden nap más-más téma köré fonódtak beszélgetéseink, a délelőtti előadások után felmerült kérdésekre és válaszokra még ebéd előtt kerítettünk sort. (E témák az iskola honlapján megtekinthetőek.) A „csendes” pihenő után gyakorlati órák következtek, gyakran a délelőtti anyaghoz kapcsolódóan, néha viszont önálló témákat dolgozva fel (pl. médiák és zene). Nagyon nagy segítségünkre volt a délelőtti órákban Kuntz Orsi lelkes tolmácsolása, ezúton is köszönjük neki!
A kurzus másik, számunkra különösen érdekes témája: hogyan alakul, alakulhat, hogyan szerveződik egy waldorf szemléletű zeneiskola. Fantasztikus érzés volt átélni azt a megerősítést, amit Felicia tudásából, ötleteiből kaptunk: jó úton járunk! Törekvéseink helyénvalóak, szükség van rájuk! (Viszont rengeteg tennivaló vár még ránk.) Nehéz ez az úttörő feladat, hiszen mindössze 7 waldorf-zeneiskola működik egész Európában!)
Felicia őszintesége, nyitottsága lehetővé tette, hogy mindannyian (még az abszolút kezdők is) oldott hangulatban fogadjuk magunkba az új ismereteket. Érdekes volt megfigyelni, ahogy egyre több kérdés merült fel, egyre bátrabban gondolkodtunk, sokszor szinte vitafórum alakult ki. Gyakran nehéz volt elkezdeni az órákat a szünetben tovább folytatódó véleménycserék miatt. Valahogy egyre több mondanivalónk akadt egymás számára…
A hét folyamán kisebb kamaracsoportok, zenekarok dolgoztak csupa zenészekből álló társaságunkban. A felszabadult légkörben folyó munkát egy nyilvános koncerttel, zenés mesével zártuk.
Természetesen sok kérdés áll még nyitva előttünk. Ezért is lesz majd jó a következő tanév továbbképzése, aminek létrejöttét biztosan megoldjuk valahogy… Talán újra nálunk.
