Érettségi 2006/2007

A 2006-2007-ES TANÉV UTÁN

A 2006-2007-es tanév során a negyedik évfolyam „érett meg” arra, hogy szárnyat bontva kiröpüljön a fészekből, melyben ezidáig nevelkedett. A 13. évfolyamot mindenki sikerrel befejezte, tehát 19 tanulót bocsáthattunk érettségi vizsgára. Ehhez a számhoz jött még hozzá 2 vendégtanuló (egyikük iskolánk korábban érettségizett diákja, aki most egy tárgyból javítani, egy másik tárgyból pedig kiegészíteni kívánta eddig megszerzett eredményeit), 2 diák az elmúlt tanév 12. és egy a 10. osztályából, akik előrehozott érettségi vizsgát tettek (utóbbi ugyan nem nálunk vizsgázott, mert emelt szintű vizsgát tett német nyelvből, jeles (!) eredménnyel). A 19 főből 14 diák tett egy vagy több tárgyból emelt szintű vizsgát (ill. ebből 1 fő még korábban megszerzett nyelvvizsgája alapján kapta emelt szintű minősítését). Így tehát összesen 24 tanuló jelentkezett iskolánkon keresztül érettségi vizsgára. Az elért eredmények pedig:
- az érettségi összátlaga: 4,015
- ebből a középszintű vizsgák összátlaga: 3,71
- az emelt szintűeké pedig: 4,32.
Jegyek alakulása középszinten: jeles 20 db., jó 30 db., közepes 13 db., elégséges 15 db., elégtelen nem volt.
Jegyek emelt szinten: jeles 15 db., jó 1 db., közepes 4 db., elégséges 2 db., elégtelen nem volt.
Eredmények tárgyanként: itt a 13. osztályosok összesített eredményei olvashatók, a vendégtanulók és az előrehozott vizsgát tettek nélkül, ill. az emelt és középszintű eredményeket összevonva:
- magyar nyelv és irodalom: 4,26
- matematika: 2,22
- történelem: 4,26
- angol nyelv: 4
- német nyelv: 4
- informatika: 5
- rajz és vizuális kultúra: 3,87
- földrajz: 3,8
- biológia: 4
- euritmia: 5
- filozófia (1 fő): 4.
A 19 főből pedig összesen 7 diák szerzett középfokú nyelvvizsgát idegen nyelvből, ebből ketten már korábban megszerezték nyelvvizsga bizonyítványukat.

Maga a vizsga rendben zajlott, semmilyen szabálytalanság nem történt. Az érettségi vizsgabizottság elnökének észrevételei szerint (nem szó szerinti idézet, de a szóban elhangzottak gyors, írásos jegyzetei alapján): a diákok józanok voltak (értsd: megmaradtak két lábbal a talajon), eredetien használták a gondolataikat, kreatívak és nyugodtak voltak, ezek is mutatják a pedagógia személyiségfejlesztő oldalának hatékonyságát. Szóban nagyon jól beszéltek, bár írásban kevésbé jól fejezték ki magukat (ide főképp a helyesírás értendő). A személyiségük fejlettebb, mert – az elnök asszony véleménye szerint – akármilyen „magolós” is egy gyerek, és így jól teljesít, nem feltétlenül lesz belőle EMBER. Látszott, hogy önállóan gondolkodnak, ennek eredményeképp pedig kevésbé (lesznek) manipulálhatóak, ami a mai világban nagy veszély. Nem kiemelkedő képességű vagy zseni gyerekekről volt szó, de amikor a saját munkájukról kellett beszélni, kinyíltak, megvolt hozzá a szókincsük és mindezt mértékkel, nem túlzóan tették. Általában elmondható, hogy érettebb a gondolkodásuk, persze ez származhat abból is, hogy 1-2 évvel idősebbek az „átlag” érettségiző diákoknál; ez érződött rajtuk.
A felvételik alakulása: A nyár, ill. az, hogy a gyerekek szétszóródtak, megnehezítette, hogy abszolút pontos képet nyerjünk a felvételikről a Dióhéj megjelenéséig. Az ezidáig kapott adatok alapján (ebben nincsenek benne az esetleges pótfelvételik, ill. hogy a felvételt nem nyertek választottak-e valamilyen egyéb továbbtanulási formát): szeptembertől összesen 13 diák nyert felvételt valahová, ebből 10 fő felsőoktatásba. Az egyéb képzési helyek között pedig szerepel zenekonzervatórium, ill. OKJ-s képzések.
Végül pedig következzék egy kis visszatekintés és összegzés az elmúlt 4 tanév eredményeire vonatkozólag (melyekről külön-külön már írtunk a Dióhéj hasábjain):
- az elmúlt 4 tanév érettségi összátlaga: 4,028 (2004-ben: 4,25; 2005-ben: 4,06; 2006-ban: 3,79; 2007-ben: 4,015)
- e négy évfolyamon összesen (az előrehozott és utólagos – pl. javító – vizsgát tett diákokat nem számítva): 52 fő érettségizett, ebből továbbtanult valahol 42 fő (29-en felsőoktatási intézményben). Vagyis az iskolánkban eddig összesen érettségizett diákok 80,76 %-a tanult tovább valahol az érettségit követően közvetlenül, 55,76 %-uk felsőoktatásban. A fenti eredményeket tehát úgy kell érteni, hogy mindez az érettségit közvetlenül követő iskolai év kezdetére vonatkozik. A későbbiekről már nincsenek adataink.
Országos szintű utánkövetést a Magyar Waldorf Szövetség végzett az elmúlt tanévben. Ennek eredménye a Szövetség honlapján olvasható ( http://www.waldorf.hu/docs/bal/Sorskovetes.pdf ) Az általunk készített - szintén országos szintű - statisztika az érettségi és felvételi eredményeket illetően még készülőben van. Megjelenése hamarosan várható.

Powered by Drupal - Modified by Danger4k