Írta: Hrncsjár Ágota, magyar nyelv-és irodalom tanár

Visszatérő kérdés diákjainktól, hogy vajon a számítógép korában van-e még szükség a helyesírás gyakorlására, gyötrelmes elsajátítására.

A válasz (azon túl, hogy az érettségi vizsgán minden tárgy eredményét befolyásolja), talán nem is egyszerű.
Aki találkozott már kusza, hibásan írt levéllel vagy egyéb szöveggel, tudja, hogy a hatás többféle, de egy biztos, önkéntelenül is (kevéssé hízelgő) képet alkotunk az íróról.
Régi mondás: „Az írás az ember” nem csak tartalmát, de formáját, stílusát, külső megjelenését is értjük ez alatt. Természetesen az írás helyessége az egyik legszembetűnőbb jellemző, melynek alapján azonnal (olykor talán elhamarkodottan) ítélünk.
Szerencsére idővel nem csupán mások írását olvassuk kritikus szemmel, hanem legtöbbünkben kialakul az a belső, önmagunkkal szembeni elvárás, hogy az, amit kezünkből kiadunk, kézzel írt formában tartalmas, helyes és áttekinthető legyen, számítógépet használva pedig mi irányítsuk a gépet, és ne a helyesírási programtól függjön írásunk minősége.
Ehhez azonban többéves előkészület vezet.
Egy másik kérdés inkább a szülők részéről érkezik: Hogyan segíthetnek gyermeküknek a helyesírással vívott csatákban?
Talán nem meglepő az anyanyelv tanárától, ha az első lépést az esténként együtt olvasott mesékben látja. Hiszen itt kezdődik az új olvasó generáció nevelése. Ha a gyermek napi rendszerességgel a szülő kezében látja a könyvet, mint a közös élmény forrását, a betűkkel megismerkedve szívesen indul önálló felfedezőútra, jó esetben szokássá válik a könyvvel való rendszeres találkozás, miközben szinte észrevétlenül rögzül tudatában a szavak képe, írásmódja. Így már a helyesírás gyakorlása az alapokkal való gyötrődés helyett az érdekes, kivételes, a nyelvi logikát megmozgató esetek elsajátítását jelenti.
Ez, persze – a sajnos ritkább - , ideális eset. Mind gyakrabban szembesülünk azzal, hogy gyermekeink helyesírási készsége gyenge, gyakorlásra, fejlesztésre szorul, írásukban sok a már-már értelemzavaró hiba, gyakran nem csupán a „kritikus” szavakban.
Sokéves tapasztalatom, hogy ez iskolatípustól függetlenül egyre súlyosabb gond.
Az iskolai foglalkozások mellett mindinkább szükség van a szólói segítségre, odafigyelésre.
Az előbbi kétségtelenül némi időt igényel (gyakorlás, diktálás, javítás), az utóbbi – odafigyelés – az írásbeli munkák, házi feladatok gondos, igényes megoldására való rendszeres figyelmeztetés, mely nyilván nem azonnali, inkább hosszú távú eredményt ígér.
A helyesírási készség fejlesztésének optimális ideje a középtagozat, később már csak nehezen korrigálható a rosszul vagy sehogy sem rögzült írásmód.
Felsőben csak akkor remélhetünk eredményt, ha az eddigi külső (tanári, szülői) figyelme helyét lassanként átveszi a diák saját belső figyelme, fegyelme és kialakult igényessége.
Ha tehát a szülő segíteni szeretne, szerencsés, ha minél korábban és rendszeresebben teszi (az osztálytanítóval egyeztetett formában).
Kezdetben, persze nem kell hosszú, kimerítő „edzés”, elég ha néhány szó játékos formában kerül elő.
Pl. Hiányzó magánhangzókat pótolva találja ki a szavakat, majd később akár mondatokat.
De írhatunk rövid TOTÓ-t is (i-í; ü-ű; j-ly; stb.)
Rövid szövegek diktálása, javítása szintén fontos, bár nem túl „izgalmas” gyakorlat.
A nagyobbakat (6 osztálytól) figyelmeztessük arra, hogy olvassák át saját írásukat (házi feladat, fogalmazás), és próbálják a hibát megtalálni, javítani.
A helyesírás (írás) problémáinak mélyebb szintje, ha gyakran használt, alapvető szavak írási is gondot okoz.
Főként a gyakori betű csere, betű kihagyás lehet figyelmeztető jel, hogy szakember segítségére van szükség.
Ilyenkor akár néhány hónapos speciális foglalkozás is jó eredményt hozhat.
Fenti gondolataim, tanácsaim nem az iskola feladatainak át- ill. elhárítást jelentik, csupán úgy érzem, ez a terület is egyike azoknak, ahol a tanár és szülő együttes figelme, együttműködése gyermekeinket szolgálja.