Közösségünk célja gyermekeink, önmagunk és a világ fejlődését szolgáló waldorf-pedagógiai intézmény fenntartása. Óvjuk és ápoljuk a helyet, ahol az élet a mindenséggel harmóniában teljessé válhat!

Felhangolva

Augusztus 5-11. között iskolánkban megélénkült az élet. Aki etájt az iskola felé vette útját, elmélyült munkának vagy jó hangulatú beszélgetéseknek, zenéléseknek, jókedvű falatozásoknak lehetett fül- és szemtanúja (résztvevője). A hét eseményei egy téma és egy svájci hölgy személye köré csoportosultak.

Immáron harmadik éve hallani zeneszót iskolánk környékén..

A Zeneház idén harmadik alkalommal nyitja meg kapuit,
A Zenekuckóba és hangszeres képzésre jelentkező gyerekek száma folyamatosan nőtt, majd a múlt tanév végén ugrásszerűen megemelkedett. A Zeneház kinőtte azt a keretet, amelyet az iskola, illetve a fenntartó egyesület nyújthatott.

Mi a célja a waldorf-pedagógiának?

Pedagógiai célok a Waldorf-iskolában

Szabadságra nevelés

A Waldorf-iskola a ma fiataljait úgy neveli és tanítja, hogy a társadalom más tagjaival együtt szabad közösséget legyenek képesek alkotni, megfelelve a kor kérdéseinek, kihívásainak. A fiatalokat szabadságra és önálló felelősségtudatra „iskolázza”, vagyis olyan individuumokat kívánunk nevelni, akik szabadságukkal felelősen képesek bánni, akik szociálisan érzékenyek.

Legszebb helyeink, internetes alkotáspályázat

Ugyanazokat a helyszíneket több évszakban, több perspektívából is be
lehet
mutatni. Egy pályázaton belül több témát és több helyszínt is lehet
választani.
A képek sajátos stílusát, ötletességét foguk díjazni. Elsősorban
összességében fogjuk értékelni az összetartozó képeket, de egy igazán
kiemelkedő képpel is lehet az első tíz helyezésbe kerülni.
A pályázaton tetszőleges mennyiségű kép elküldésével lehet részt venni.
Kérjük, hogy minden képet külön levélben egyenként küldjenek el.

Szállás Szarvason

A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet ifjúsági szervezetek számára szervezetfejlesztő, közösségépítő tréningek lebonyolítására a Közalapítvány szarvasi ingatlanában.

A pályázat célkitűzése:

Powered by Drupal - Modified by Danger4k